Martfű

Első programunk Martfűre vezetett az utolsó szeptemberi héten, de hétvége miatt már október 2. napján tudtuk teljesíteni. Nagy örömömre 29 aktív diákunk jelentkezett 4. osztálytól 8. osztályig és egy már elballagott tanítványunk is elkísért a 19 kilométeres gyalogos túrára.

Az iskolától indultunk a reggeli órákban egy forgalommentes mezőgazdasági úton Vezsenyre. Kellemes gyaloglással a szabad levegőn élveztük a különösen jóleső októberi napsütést. Komppal jutottunk át a Tisza bal partjára, ahol a gáton sétálva folytattuk utunkat a martfűi Szent Tamás apostolról elnevezett templomba. Kovácsik Antaltól, a Tiszaföldváron élő diakónus atyától nagyon szép összefoglalót hallgattunk a templom történetéről és hittanórának megfelelő vallási ismeretekkel gyarapította tudásunkat. Többek között megtudtuk, hogy Jézus 12 tanítványa közül Tamás apostol jutott a legtávolabbi földrajzi helyre, egészen Dél-Indiáig, hogy a templom alaprajza "jeruzsálemi keresztet" formál; az ajtók, ablakok alakja, a fal festményei, a lótuszvirág indiai jelleget idéznek és még sok más érdekességet.

Utunkat folytatva a Csodamézes Kézművesházba érkeztünk, ahol Edit néni végtelen türelemmel segítette gyermekeinket a mézes kalácsok készítésében és díszítésében. Ezt megelőzve alapos néprajzi és földrajzi ismeretekkel látott el bennünket, bemutatta a régi lakberendezési eszközöket, régi korok játékait, munkaeszközeit és megtudtuk, hogy a mézes édességet már az ókorban is fogyasztották. A gyerekek örömmel kapcsolódtak be a nyújtás, formázás és díszítés tevékenységeibe, majd a közeli játszótéren szórakozhattak, játszottak a hazaindulás előtt. Utunkat a kompig folytattuk gyalog, miután visszajutottunk a Tisza jobb partjára az iskolabusszal Virág József polgármester várt bennünket és szállított az iskoláig. Köszönjük a segítségét.

Nagy gratuláció minden gyereknek, mert szó nélkül végigjárták, különösen a negyedikeseknek és azoknak, akik most voltak először ilyen hosszú úton gyalogosan.

Köszönöm kollégáimnak, Harkai Györgyné igazgató helyettesnek és Kenderes Lászlónak, hogy segítettek a diákok kíséretében.

Hálásak vagyunk a gondviselő Istenünknek, hogy ilyen kedvező időjárást kaptunk erre a napra.

Tiszajenő, 2021. október 3. 

Hajnalné Terjéki Dorottya, a program megálmodója

Képek ITT érhetők el.